2010. március 18., csütörtök


1974. december 30-án születtem Budapesten. Fiatalon a versenysport közelébe kerültem, választott sportágam a Magyarországon nagy hagyományokkal rendelkező kajak volt. Jógával kapcsolatos élményeim is erre az időszakra nyúlnak vissza. Ekkor kaptam édesapámtól a "Sport és Jóga" című könyvet 1938-as kiadásban. Írója Selva Raja Yesudian. Mindenkinek ajánlom, ez egy jó könyv az első lépésekhez.

2007-ben kezdtem el komolyabban jógázni, kezdetben csak egymagam, elővéve a „régi” könyveket. Hamar rájöttem, hogy a gyorsabb fejlődéshez közösségbe kell menjek. Ekkor találtam rá a Mandala Jógastúdió által szervezett Fitness-Edző és Wellness Jógaoktatói Tanfolyamra. Kezdetben csak a mozgás öröme és egy távoli jövőkép vezetett. Azóta úgy alakult, hogy hetente három alkalommal is tartok órát, igaz csak hobbiból az órák és a résztvevők örömére, vidéken, Tatán.

Jógával kapcsolatos első lépéseim óta magával ragadott a Jóga filozófiája, tudatossága. Hatalmába kerített ez a rendszer, tetszik a visszavonulás, a befelé való keresés. Megértettem, hogy a létezéssel kapcsolatos kérdéseket kifelé a napi hajtásban nem találom meg. Ehhez el kell csendesedni, befelé kell fordulni, csak így ismerhetem meg magam, a világot körülöttem, (a Világomat ) és remélhetek fontos kérdésekre fontos válaszokat. Rendszeresen jógázom reggelente, ami által mindennapjaim kiegyensúlyozottabbakká váltak, ez jó nekem és a körülöttem lévő embertársaimnak.

Ha vidéki vagy, jönnél órára és szeretnél rólam többet megtudni, ajánlom honlapomat: http://www.szbek.hu/